
2010. május 4., kedd
Csúcsfogyasztó: hangtermosz

Kőkemény év vár az informatikára

2010. május 3., hétfő
Facebook: áldás vagy átok a munkahelyen?

A vállalatok nem vallják be, hogy alkalmazottaik munkaidőben játszanak online játékokat és nézegetnek közösségi portálokat, a fejvadász cégek azonban rácáfolnak erre. A vállalati vezetők persze próbálják ellenőrzi az internethasználatot, és egyre elterjedtebbek a munkaidőmérő programok.
Az internet mára létkérdés. Sokan munkahelyükön is használják és nem csak a munkaügyekben.
Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak a munkaadók arról a feltevésről, hogy alkalmazottaik munkaidőben előszeretettel keresnek fel közösségi portálokat és kihasználják az általuk nyújtott játékok örömeit. Lapunk kérdését valamennyi megkeresett cég hárította, sőt, kikérte magának a feltevést is. Egyetlen nevét nem vállaló cég nyilatkozott úgy, hogy az ilyen viszályok elkerülése miatt tűzfallal blokkolják például a Facebook megnyitását. Így elkerülhetik azt, hogy a dolgozók munkaidejükben kapáljanak tököt a Farmville alkalmazással, pókerezzenek, vagy barátaik fényképeit nézegessék, kommentálják.
Inkább elnézik
Az fn.hu által felkeresett fejvadászok rácáfoltak a vállalatok kijelentéseire. Fazekas Zsolt, a Hill International ügyvezetője ugyanakkor elismeri nehéz megmondani, hogy egy közösségi oldal látogatása éppen milyen okból történik. Előfordulhat, hogy egy Facebook-os chat-eléssel előkészít, esetleg köt egy jó üzletet a dolgozó – tételezi fel. Emellett a vállalatok is gyakran regisztrálnak közösségi oldalakon, akkor dolgozóik miért ne tehetnék meg?
Szekeres Katalin, a Manpower toborozási vezetője szerint tartalomszűréssel illetőleg tartalomblokkolással nem érdemes élni. Sokkal fontosabb a mértékletesség, mint a tiltás. A vezetők ilyen jellegű félelmeiket úgy küzdhetik le, ha csapatépítés során megbeszélik a dolgozókkal az internetes oldalak használatát – tette hozzá a Manpower toborozási vezetője.
Mint a drog
Székely András pszichológus is úgy véli egy dolgozó akkor játszik, ha nincs 100 százalékban leterhelve. Emellett az ember alapvetően társas lény. Ha nem felel meg számára az a közösség, amiben él, kialakít magának egy virtuálist, amelyet egy kattintással elhagy, ha akar – mondta a pszichológus. Napi 20 perc játék nem aggasztó, azonban hamar függővé válhat bárki, ez esetben a játék olyan, mint a drog.
Ahogyan egyes dolgozók óránként elszívnak egy szál cigit, majd hatékonyabban dolgoznak, vannak olyan dolgozók is, akik akkor lesznek hatékonyak, ha megnézhetik az emailjeiket vagy képeikre kapott kommentárjaikat, esetleg ellenőrzik mennyit nőtt az elvetett búza a Farmville játékban – fejtette ki Székely András.
Kontroll alatt a dolgozók
Több cég tűzfallal védekezik, de egyéb ellenőrző programok is léteznek már, amelyekkel akár a billentyűleütéseket követhetik. Az egyik legújabb program, - amely legális, és talán a leg- humánusabb módját kínálja az ellenőrzésnek - KKTT Munkaidő Mérés néven fut. A program beszereléséhez a munkavállaló beleegyezésére van szükség. Innentől kezdve a monitorozzák, milyen programokat használ (Word, Excel) és milyen oldalakat nyit meg (Facebook, iwiw).
Különlegessége, hogy a dolgozó kikapcsolhatja, ha személyes ügyeit intézi a neten. Ezzel az adott oldalt nem jelenti a rendszer, viszont a kikapcsolt időtartamot igen. A vezető emailen megkapja naponta részletesen és hetente, havonta összesítve a dolgozói aktivitását – tudtuk meg Kovács Károlytól, a K&K Tanácsadó és Informatikai Kft. értékesítési vezetőjétől.
Persze ezt először a főnök,igazgató és kipróbálja, hisz az is bizonyos, hogy ő sem 100%osan csak a munkával kapcsolatos dolgokat intézi az interneten, hisz kihasználja mindenki az internet adta lehetőségeket.Így a tesztelés után alakítja ki a véleményét az ellenőrző programokról.
Youtube már magyarul is

2010. április 20., kedd
Jön a Google „iPadja”?

2010. április 19., hétfő
Jön a Mindentudás Egyeteme 2.0
2010. március 23., kedd
Csökkent az aktív mobilosok száma
Az NHH adatai szerint februárban a teljes ügyfélszám alapján számítva a Vodafone piaci részesedése maradt a januári 22,09 százalékos szinten, a Pannoné 34,68 százalékról 34,81 százalékra emelkedett, míg a T-Mobile-é 43,23 százalékról 43,10 százalékra csökkent.
iTunes riválist indít a Deutsche Telekom
"Szórakozik" a Google a kínai kormánnyal
A Google amerikai internetes szolgáltató hétfőn bejelentette, hogy beszüntette kínai keresőportálja cenzúrázását, s az ázsiai ország szárazföldi részén élő internetezőket hongkongi honlapjára irányítja át.
A világ vezető keresőportálját üzemeltető Google január 12-én jelentette be, hogy meg fogja szüntetni a google.cn szűrését. A döntést azzal indokolta, hogy Kína szűkíti a véleményszabadság határait - a pekingi hatóságok öncenzúrára kényszerítették a céget kínai keresőportálján -, és támadások érték a Google, valamint más külföldi cégek kínai oldalait.
A kínai internetezők a google.cn helyett ezentúl a Hongkongban üzemeltetett google.com.hk oldalon vehetik igénybe a Google kereső szolgáltatásait. Az új hongkongi címről már szabadon használhatják a pekingi előírások miatt eddig cenzúrázott Google Search, Google News és Google Images keresőmotorokat. A nem cenzúrázott szolgáltatások, például a Google Maps nem települ át Hongkongra.
A Google közölte: azt akarja, hogy a világon minél több ember hozzáférhessen szolgáltatásaihoz, de a kínai hatóságok világossá tették, kínai keresőportálját a cég továbbra is csak öncenzúrát alkalmazva működtetheti. A szolgáltató tudatta: tisztában van azzal, hogy Peking, ha akarja, így is blokkolhatja a kínai felhasználók Google-hozzáférését.
A Google-nak a keresőmotoron és a reklámüzleten kívül elsősorban az Android mobiltelefonos operációs rendszerből és Chrome nevű böngészőjéből származik jövedelme Kínában, tavaly 300 millió dollár haszna volt kínai jelenlétéből. Az amerikai cég ezenkívül számos egyéb webszolgáltatást nyújt az ázsiai országban, közöttük van a Gmail levelező rendszer.
Elemzők rámutattak: nem csak a Google akar Kínában maradni, hogy jelen legyen a világ leggyorsabban bővülő internetes és mobiltelefonos piacán. A nyilvános összeütközések ellenére a pekingi kormánynak is ez az érdeke, hiszen fenn akarja tartani a nyitott társadalom látszatát, ahol a külföldi cégek akadálytalanul üzletelhetnek.

A Google közölte: azt akarja, hogy a világon minél több ember hozzáférhessen szolgáltatásaihoz, de a kínai hatóságok világossá tették, kínai keresőportálját a cég továbbra is csak öncenzúrát alkalmazva működtetheti. A szolgáltató tudatta: tisztában van azzal, hogy Peking, ha akarja, így is blokkolhatja a kínai felhasználók Google-hozzáférését.
Elemzők rámutattak: nem csak a Google akar Kínában maradni, hogy jelen legyen a világ leggyorsabban bővülő internetes és mobiltelefonos piacán. A nyilvános összeütközések ellenére a pekingi kormánynak is ez az érdeke, hiszen fenn akarja tartani a nyitott társadalom látszatát, ahol a külföldi cégek akadálytalanul üzletelhetnek.
2010. március 9., kedd
Az utolsó fagyos telek jönnek?

Modellek mutatják a jövőt

Az 1961-1990-es referencia időszaktól vett 2021-2050-re vonatkozó téli átlaghőmérséklet-változás az Országos Meteorológiai Szolgálat két modelljének átlaga szerint ( Celsius-fokban) forrás: OMSZ
A modellek a XXI. század közepére egyértelmű melegedést adnak, de a két modell átlagában ezen változás nagyjából 1,2 és 1,5 Celsius-fok között várható az országban. Így a jelenlegi országos téli középhőmérséklet -0,5 fok helyett +0,8 Celsius-fok lesz. Magyarul a vizsgált harmincéves időszakban a téli átlaghőmérséklet fagypont felett lesz, ami persze nem jelenti azt, hogy minden egyes évben meghaladja a téli középhőmérséklet a 0 fokot.
2021-2050-re vonatkozó átlagos téli csapadékváltozás (%-ban) az ALADIN (balra) és a REMO (jobbra) modell szerint. A satírozott terület a szignifikánsan változó értékeket jelöli. (forrás: OMSZ)
Kevesebbet kell majd fűteni
A téli hónapokban (90 nap alatt) előforduló téli napok száma – amikor egész nap 0 Celsius-fok alatt marad a hőmérséklet – az 1961-1990-es 24 napos országos klímaátlagról várhatóan 5 nappal (21 százalékkal) csökken. Ennél nagyobb mértékű a ritkábban előforduló zord napok – amikor a napi minimumhőmérséklet -10 fok alá esik – esetében várható változás: számuk a jelenlegi 10-ről 4 nappal csökken, ami 35 százalékos változás.